Az általában
kihalt mezőn most két ember állt. Hajuk és ruhájuk lobogott a hirtelen támadt
erős szélben. Tekintetük a szomorúságról árulkodott, hisz' tudták, az utolsó
perceiket töltik együtt. Még csak most találtak egymásra, de a sors máris
elszakítja őket. Az ég elsötétült, s bőrüket csípős esőcseppek érintették. Az
igazat megvallva, nem is az eső esett, hanem fekete ichron hullott alá az
égből. A fű egyre gyorsabban változatta a színét; a sötétzöld helyett már-már
khaki színűvé vált. A lány fehér ruhájából fekete démonvér csöpögött. Rózsaszín
haja arról árulkodott, hogy ma reggel nem jutott fésű közelébe. Szemei alatt
fekete karikák húzódtak. Raven sokkal alacsonyabb volt, mint Aaron. Felnézett a
fiú makulátlan arcára, majd pillanatokkal később Raven tenyerének nyomával
ékesedett.
- Ez meg
miért kaptam?! – pislantott dühösen a kisasszonyra.
- Most
visszakaptad azt, amit az első találkozásunkkor adtál nekem. – rántotta meg a vállát. Aaron szíve
meglágyult és mosolyogva tekerte ujjaira a lány egyik tincsét.
- Imádom,
mikor ezt csinálod. – nevetett.
Raven
megragadta a tarkóját és lerántotta magához.
Ajkaik találkoztak, nyelveik szenvedélyes táncot jártak. Testük felhevült és szívük ugyanazt a vad
ritmust járta. Karukat a rúnák indaként
szőtték be. Hatalmas mennydörgés rázta
meg a földet. A két fiatal
szétrebbent. Pillantásukat az égre
szegezték. Tudták mit jelent ez. A fegyverövön logó kard markolatára tették
kezüket és rohanni kezdtek a város felé. Itt az idő.
